Kölyökvásárlási kisokos

Egy kis segítség a leendő gazdiknak eligazodni a tenyésztők világában. Összeszedtem a leggyakrabban feltett kérdésekre a választ, ezzel próbálok támpontot adni a kis jövevény érkezésének tervezésében. 

Avagy, hogyan válassz tenyésztőt, almot, kölyköt?

A nulladik lépés

Előszöris, amit mindenképpen el kell döntened, hogy tenyésztőtől vagy szaporítótól veszel kiskutyát. Ez egy nagyon sokat és hevesen vitatott kérdés, pro-kontra érvelések sorozata, de aki egy kicsit utána olvas, érdeklődik, esetleg volt már negatív tapasztalata, pontosan tudja a választ.

A szaporító elsősorban arról ismerszik meg, hogy az általa árult kiskutyák származása nem, vagy csak részben ismert, tehát a kölykökhöz nem jár származási igazolás. Ez azt jelenti, hogy a szülők, illetve azok szülei és többi felmenői sem ismertek, ennél fogva nincs fogalma az utódokban esetlegesen megjelenő genetikai eredetű betegségek kockázatáról. A következő ismertető, hogy 6 hetes korukban már elvihetőek a kölykök. Súlyos probléma! 8 hetes kor előtt nem választható el a kölyök az anyjától. 2 hét az anya mellett borzasztóan sokat számít, tekintve hogy 8 hetes korukig szopiznak, ami ahogy az embereknél is, nagyon fontos az erős immunrendszer kialakításához. Nem beszélve arról, hogy egy 6 hetes kölyök emocionálisan sem elég fejlett ahhoz, hogy megfelelően tudjon kezelni egy teljes környezetváltozást. A szaporítótól elhozott kölyök ára kedvezőbbnek tűnhet, de sajnos a befektetett idő, pénz, energia is ezzel egyenesen arányos. Vannak sajnos akik tenyésztőnek adják ki magukat, hasonló árat kérnek a kutyákért, de ahol tudják becsapják a gazdikat, hamis papírokkal, hamis szűrési eredményekkel, szégyent hozva a becsületes tenyésztőkre.

Ezzel szemben a tenyésztő lelkiismeretesen, megfontoltan válogatja ki a párosításokat, figyelembe véve a származást, egészségügyi szűrések eredményét, testfelépítést, személyiségi jegyeket, fajtastandardet, mindezt anyai és apai oldalon egyaránt. A törzskönyvi adatok, szűrési eredmények, kiállítási- és munkaeredmények validitásáért felelősséget vállal. Tagja fajtagondozó szervezetnek, melynek tenyésztési szabályzatát betartja, egyesület által ellenőrzött és jóváhagyott tevékenységet folytat. A leendő és már meglévő gazdiknak bármilyen kérdésben szakszerű segítséget tud nyújtani. A kölykök születésük pillanatától kezdve szakértő kezek között cseperednek, minőségi tápot kapnak, többszörös féreghajtáson esnek túl, a koruknak megfelelő oltásokat megkapják. Ezt - ha kétségünk lenne - az egyesület alomellenőrzéssel biztosítja. Egy tenyésztőtől származó kölyök nem olcsó, ez tény. Viszont a befektetett idő, energia, pénz is ezzel egyenesen arányos, nem a törzskönyvezés miatt kerül ennyibe egy kölyök. A szülők szűrései, kiállításon való részvételük, a fedeztetés maga (főleg ha külföldre kell menni), a  minőségi táplálás, állatorvosi ellátás, egy alom felnevelése, nagyon költséges tételek. Ha hosszútávon nézzük a költségvetést, nem egy jövedelmező tevékenység, tehát pénzhajhászatról itt nincsen szó.

1. A számunkra megfelelő kennel és tenyésztő kiválasztása

Ne válassz elhamarkodottan, vedd fel a kapcsolatot a tenyésztővel, ismerkedj meg vele. Ha kölcsönös a szimpátia, akkor érdemes a továbbiakról beszélni, hiszen a későbbiek folyamán a kutya élete során sokszor kerül ismét kapcsolatba a gazdi és a tenyésztő, fontos hogy gördülékeny legyen a kommunikáció. Érdemes akár hónapokkal előbb feliratkozni egy alomra, évek óta túljelentkezés tapasztalható. 10/9 tenyésztő amikor érdeklődsz kérni fog egy bemutatkozó levelet, illetve kérdéseket fog feltenni. Ezt nem azért teszi hogy vájkáljon a magánéletedben és a pénztárcádban, hanem azért hogy felmérje, a kölyök milyen környezetbe fog kerülni, milyen családba, hol fog lakni, milyen céllal kerül a családodba, mennyi időt tudsz majd vele tölteni. Ezek a kiskutyák a tenyésztő számára olyanok, mint a saját gyerekei, ezért hidd el csak jót akarunk! 

2. Alomválasztás

Tudom, luxus erről beszélni, hiszen az ember örül ha egyáltalán fel tud iratkozni valakihez, de érdemes az anya és apakutya után is érdeklődni és a számunkra megfelelő párosításból választani kölyköt. Főleg ha esetleg a későbbiekben van kiállítási, vagy munkavonalú érdeklődésed. Amennyiben van, mindenképpen jelezd a tenyésztő felé, ez a kölyökválasztás során fontos információ lesz, ugyanis ez alapján tudjátok majd kiválasztani azt a kölyköt, aki feltehetően a legalkalmasabb lesz erre a célra. 

3. Kölyök kiválasztása

A kölykök születése után - változó hogy mikor - a tenyésztő előlegfizetési lehetőséget ajánl majd fel. Ettől nem kell megijedni, érdemes élni vele, illetve van aki negatív tapasztalatok miatt enélkül nem is ígér oda kölyköt. Így te is, és a tenyésztő is biztosítva lesztek arról, hogy az egyik kiskutya már biztosan a tiéd és 8 hetes korában el is viszed. A kölykök általában 6-7 hetes korukban kerülnek kiválasztásra. Ez történhet az előjegyzés időrendi sorrendjében, vagy közös megegyezés alapján. Ezutóbbi a magam részemről is preferált, azt jelenti, hogy a tenyésztő minden gazdinak ajánl egy olyan kölyköt az alomból, aki szerinte személyiségben, vérmérsékletben, energiaszintben, előzetesen jelzett egyéni igények alapján megfelel a család számára. Érdemes a tenyésztőre hallgatni, mert ő látja a kölyköket 0-24 órában, nála jobban senki nem ismeri őket, neki is az a legfontosabb, hogy a későbbiek folyamán harmonikusan tudjon együtt élni a gazdi és a kutya. Itt kanyarodnék vissza a kölcsönös bizalom kérdésére, többek között ezért is fontos, hogy megbízzunk a tenyésztő szaktudásában, és bátran elhigyjük hogy csak a legjobbat akarja nekünk. 

4. Elvitel utáni élet

A kölyök 8 hetes korában vihető haza adásvételi-szerződés megkötése után. Ezt előzetesen elküldheti neked a tenyésztő hogy olvasd át, de ha akkor látod először akkor sincs gond, olvasd át figyelmesen és beszéljétek meg mi mit jelent, mit hogy kell értelmezni. Általában ami minden tenyésztő szerződésében benne van, hogy bizonyos időközönként tájékoztasd a tenyésztőt a kutya hogylétéről, esetleg küldj pár képet, fussatok össze néha ha van rá lehetőség, ezt jelenti ha a "későbbi kapcsolattartás" kifejezést hallod. Ezt minden esetben vállalni kell. Cserébe a tenyésztő vállalja, hogy ha a későbbiekben bármi kérdés felmerül a kutyával kapcsolatban, segítségre van szükséged azonnal és készségesen segíteni fog. A tenyésztők szoktak szervezni bizonyos időközönként alomtalálkozókat. Ezekre érdemes elmenni, ha kíváncsi vagy a tesókra, megosztanád a tapasztalataidat, esetleg a többi gazdiéból meríthetsz ötleteket. Nem beszélve arról, hogy a tenyésztőnek is fontos, hogy lássa az utódokat, fontos információ a jövőre nézve, hogy az adott párosítással mennyire elégedett, érdemes-e esetleg a jövőben megismételni, vagy azzal a vonallal dolgozni. 

4+1. Egészségügyi kérdések

Azt tudnod kell, hogy sajnos a tenyésztő sem tud 100% garanciát adni arról, hogy a kiskutyának soha semmilyen betegsége nem lesz. Ez egy tévhit. Az, hogy tenyésztőtől vesz az ember kutyát, nem azt jelenti, hogy mindenben tökéletes kutyát vett. Nem egy futószalagon gyártjuk őket sablonra, minden kölyök más, ezt sokaknak nehéz megérteni sajnos. A kutya is egy élőlény bonyolult genetikai rendszerrel, nem tudunk mindent befolyásolni mi sem. A tenyésztős kiskutya felmenői szűrésekkel rendelkeznek a leggyakoribb genetikai betegségekre, de még a leglelkiismeretesebb tenyésztői munka mellett is előfordul, hogy a szűrések ellenére megjelenik valamilyen genetikai probléma. Ritkán fordul elő, de benne van a pakliban. Nem régóta léteznek ezek a vizsgálatok a tenyésztésben és sajnos (főleg diszplázia esetében) régebbről is visszaüthetnek a gondok. A szűrésekkel ezeknek a betegségeknek a megjelenési esélyét tudjuk jócskán lecsökkenteni. Minden esetben illik erről a minimális kockázatról tájékoztatni a gazdijelölteket.

Elvégeztetett tenyésztési feltételként megkövetelt szűrések: csípő - könyök - vállízületi diszplázia, klinikai szemszűrés, PRA 1-2, prcd-PRA, (utóbbi betűszavakkal jelzettek vértesztből mutathatók ki, a szülőpár egyikének kell mentesnek lennie)

Létezik egy ún. ICT (Ichthyosis) nevű genetikai eredetű bőrszárazság, ami a köztudatban egyre inkább kezd elterjedni mint egy komoly genetikai betegség. Ez nem igaz. Az ICT egy olyan bőrt érintő probléma, amelynek tünetei általában télen kifejezettebbek, nyáron nem észrevehető, vagy enyhébb a megjelenésük, illetve a tüneteknél is vannak fokozatok. Előfordul hogy idővel elmúlik "kinövi a kutya", és van hogy élete végéig elkíséri. Szárazabb, korpásabb, érzékenyebb a kutya bőre az átlagnál, akárcsak az embereknél is, van aki korpásodásra hajlamosabb. A gazdi részéről kicsivel több odafigyelést igényel, mind a rendszeres fésülés, szakszerű kozmetika, megfelelő táplálás és vitaminpótlás tekintetében, ugyanis ezekkel tökéletesen kordában tartható és nyilvánvalóan teljes életet élhet a kutya. Klasszikus értelemben vett betegségről szó nincs. Igaz, hogy szűrjük rá a kutyáinkat, de csak mint tenyésztési információ van jelentősége számunkra, szeretnénk mi is a fajta leggyakoribb problémái közül minél többet kiküszöbölni, de egyáltalán nem egyenértékű egy diszplázia, vagy PRA 1-2 jelenlétével. Sokkal többre tartjuk utóbbiak mentességét, mint egy ICT carrier vagy affected párosítást. Ebből kifolyólag nincs is megjelölve az egyesületeinknél tenyésztési feltételként a mentesség. Tehát, ha egy alomban korpás kölyköt látsz, nem szabad hagyni, hogy ez befolyásolja döntésedet, ugyanis ettől még az a kölyök tökéletesen egyenértékű alomtesóival, ugyanannyira szerethető, kedves, játékos kiskölyök. 

Köszönöm, hogy végigolvastad, remélem sok hasznos információt tudsz ebből elvinni magaddal és megtalálod a számodra megfelelő társat, családotok legújabb tagját. 

 

Szabó Bernadett